A rendőrség lekapcsol egy fiatalkorú drogfüggő prostituáltat, aki megkapja a lehetőséget, hogy az ún. "Salvage" programban részt vegyen, amelyet egy Tatara nevű zsaru üzemeltet. Aztán jön a Covid pandémia.
Irie Yuu filmje a koronavírus járvány egyik leginkább rejtett, ugyanakkor eléggé tragikus hatását mutatja be, azaz hogy mivel kellett szembenézniük azoknak, akik épp rehabilitáció közben voltak, de a köréjük épített (mondjuk azt, hogy) védőháló a lezárások miatt elveszett. A csúnya pedig az mindebben, hogy az egészet egy 2020 júniusában megjelent újságcikk ihlette, avagy a történet valós alapokon nyugszik. A film legnagyobb erőssége egyébként az, hogy szinte dokumentumfilmként működik, bemutatva szép aprólékosan mindent a főszereplő lány nem túl szerencsés családi hátterétől kezdve a rehabilitációs csoporton keresztül egészen az oktatásig, meg a szociális hálóig (kemény, hogy Japánban akár ingyen lakást is kaphat így valaki), meg persze az emberi gyarlóságig, ami legalább akkora problémákat tud okozni, mint a koronavírus járvány. Kawai Yuumi jól alakítja a főszereplőt, de Sato Jiro viszi el a show-t, aki marha jól alakítja az egzaltált zsarut, aki viszi ezt az egész rehabot, ráadásul a tőle megszokott túljátszott, túlgrimaszolt játék pont illik egy ilyen karakterhez. Szóval ez egy jó film, kemény film, jó sok társadalomkritikával, bemutatva mindazt, hogy mennyire nehéz valakinek a függőségtől szabadulnia, pláne akkor, ha a környezete nem igazán támogató. Mindezekkel együtt is igen nehéz nézni, nem véletlenül.
Utolsó kommentek