Unatkozó háziasszonyt a férjén kívül mindenki igyekszik kihasználni, nem feltétlenül csak törvényes eszközökkel. Ha pedig a szomszédasszony révén egy üzlet beindul, akkor nincs megállás, de vajon el lehet-e kerülni a lebukást?
A Nikkatsu filmstúdió ezzel a sztorival rúgta be az ajtót 1971-ben és indította útjára a legendás Nikkatsu Roman Porn műfajt, nem is akárhogy, mert a 7.5 milliós, rettenetesen alacsony költségvetéshez képest a 100 milliós bevétel elég jól mutatott, úgyhogy egyértelművé vált a stúdió számára, hogy ez a jó irány, ehhez pedig egészen 1988-ig tartották magukat. A film maga egy tipikus erotikus fantázia, ahol a sok-sok romlott ember romlásba viszi a magát erkölcsösnek tartó háziasszonyt, viszont mindenképpen a film erényeként hozható fel, hogy valamilyen szinten számol a következményekkel és azokkal sem bánik kendőzetlenül. A szexjelenetek még elég kezdetlegesek, a cenzúrát is érdekesen oldották meg (olyan időnként, mintha kígyók lennének egymáson), de mindez mit sem számított akkor, hiszen ilyet még nem nagyon láttak a mozinézők korábban. Természetesen a rendező és a színészek is legendák lettek, Nishimura Shogoro talán a legtöbb filmet rendezte a Nikkatsunak ebben a műfajban, a ma is aktív Shirakawa Kazuko pedig a műfaj első legendája lett. Szóval a film története és körülményei talán még izgalmasabbak is, mint a sztori maga, de így is érdemes megnézni, igazi kordokumentum.
Utolsó kommentek