Okoma, a yakuzanő némi bérgyilkolás, meg szerencsejáték mellett az anyját keresi, akit még gyerekként veszített el. Útja során összefut egy kislánnyal, akinek az apja egy igen elfoglalt yakuza. Hamarosan már a kislányt viszi a nagymamájához, ám a fürdőjéről híres településen nagy a balhé.
A Toei végeláthatatlan ninkyo yakuzás sorozatainak végefelé startolt Okoma karaktere, megformálója pedig a legendás és gyönyörű Fuji Junko. A sorozat maga csak két epizódot ért meg 1971-ben, feltehetőleg amiatt, mert nagyon borongós és szomorkás, a yakuzanőnek nincs megváltás. Ez az első rész, amelynek sztorija a szokásos, avagy a jó és erkölcsös yakuzák szembekerülnek a gátlástalan és telhetetlen ellenséggel, akik szó szerint mindent akarnak, közben pedig a mellékszálak a szomorú, tragédiákkal színesített családi hátteret mutatják be. De hát ezeket a filmeket nem elsősorban a sztori miatt nézi az ember, a fordulatokat úgyis tudja előre. A lényeg a nagy csetepatékon és a látványos finálén van, meg persze amúgy is lehet a csinos yakuzanőnek szorítani a különféle jelenetekben. Az ekkor már jó 20 éve hatalmas sztár Tsuruta Koji jól játszik alá Fuji Junkónak, kettejük közös jelenetei a legjobbak az egészben, na meg a kevéske komikum a sidekickek között. Szóval a maga műfajában ez egy teljesen korrekt film, de így is "csak" egy tipikus yakuzafilm a 70-es évek elejéről, a naív ninkyo stílus alkonyának idejéből. Szerettem, mert nagyon stílusos, de igazából semmi extra nincs benne.
Utolsó kommentek