Egy íróhoz beállít egy szemrevaló nő a férjével, hogy Hokkaidóból jöttek Tokióba és véleményezni szeretnék a nő első regényét. Mikor a nő másodszor is Tokióba érkezik, a kéziratot egy szerkesztő veszi kezelésbe. A nő pedig sok mindenkinek feltűnik.
Ez egy érdekes próbálkozás, Tokuda Shusei 1930-as évekbeli regényét ültették át az 1971-ben modern korba és ettől az egész olyan tipikus korabeli társadalmi problémát feszegető film lett, mint például a Vixen. Avagy hogyan tud érvényesülni egy nő a patriarchális társadalomban, ahol még ahhoz is férfiakon keresztül vezet az út, hogy kiadjon egy (feltételezhetően) nőknek szóló regényt. Aztán ott van minden egyéb, amit ha férfi csinál, akkor bocsánatos, ha nő, akkor pedig botrányos. Egy idő után pedig nincs menekvés. Vagy mégis? Szóval ez egy jó kis káoszos történet, tele gyarló szereplőkkel, akik bárkit kihasználnak, ha épp úgy látják jónak, miközben ugyanazzal a lendülettel sétálnak bele mások csapdájába is. Érdekes, elgondolkodtató látkép tehát az emberi kapcsolatok sötétebb oldaláról, ebben pedig nem számít a kor, a nem, meg a tudás. Kérdés persze az, hogy 2024-ben is megtörténhetne-e még ugyanez.
Utolsó kommentek