Két és fél óra húsdaráló a Népi Önkéntes Hadsereg és az amerikaiak által vezetett ENSZ erők között Koreában, többek között a Hwacheon-gátért vívott csatába nyerhetünk betekintést.
Volt ennek a csodának egy első része, amit nagyon nem szerettem, de meg kellett állapítsam, hogy jobb, mint ez a röhejesen eltúlzott folytatás. A sztori úgy nagyjából az 1951 tavaszi kínai hadjáratot veszi alapul, elsősorban néhány szereplőre fókuszálva (van itt egy család apuka, fiú, húg tagokkal, van itt egy szótlan hős, aki idővel magához tér, van egy mérnök, aki szuper fegyvereket ígér a katonáknak, meg hasonlók), hatalmas hősiességeket nézhetünk végig, miközben az ENSZ erők pökhendiek, bénák és hullanak, mint a legyek. Jól utána kéne olvasni, hogy tételesen lehessen bizonyítani, hogy hol vannak a propagandisztikus túlzások a filmben, de már eleve az, hogy a paranoiás elvtársak nem hivatalos haderőt küldtek az ENSZ csapatok ellen, eléggé visszásnak hat így a világ túloldaláról szemlélve ezt az egészet. Vagyis teljesen nyilvánvaló, hogy ez a csoda alapvetően a kínai közönség számára készült agymosás, ahogy azt a háború idején is tették a kommunisták. Más szemszögből nézve ez az egész gyakorlatilag nézhetetlen, a két és fél óra java része háborús húsdarálás, ami az első pár percben még látványos, a későbbiek során azonban repetitívvé válik és unalomba fullad, elsősorban amiatt, mert nincsenek olyan szereplők, akikért valóban aggódna a néző. A kínaiaknál eleve ott van a "mi a szart kerestek ott" érzés, a külföldiek meg nincsenek jól bemutatva, ők a lelövöldözendő ellenség csak. Vagyis, ez a film így ebben a formájában kifejezetten rossz.
Utolsó kommentek