A hongkongi vámosok felfigyelnek egy hajóra a sziget partjainál, amely nem válaszol semmire és láthatólag csak sodródik. A rajta levő rakomány pedig több mint gyanús, mert fiktív afrikai diktatúrák várják nagyon.
Hongkongi akciófilm, melynek főszereplői többek között Nicholas Tse, Jacky Cheung, Francis Ng és Karena Lam? Hát ez csak jó lehet és a maga kategóriájában az is! Szokásos akciófilmhez képest eléggé sötét tónusa van, tele van a múlt kegyetlen súlyát cipelő karakterekkel, emiatt pedig olyan, mintha Dante Lam hozta volna össze, pedig nem, mert ez a hongkongi szorgos iparos, Herman Yau munkája. Nem lehet belekötni, mert látszik rajta, hogy nem spóroltak ki belőle semmit sem, vannak jó kis egzotikus helyszínek (amelyek közül az afrikai valahogy furán ismerős a korábbi kínai blockbusterekből), látványos zúzások Hongkong ikonikus kikötőjében és még a CG sem annyira vészes. Ahogy az is látszik rajta, hogy már rég kész, hiszen egy jelenetben néhány pillanatra feltűnik a még 2022 júniusában elsüllyedt legendás étteremhajó. Összességében tehát ez a film is remek példa arra, hogy Hongkong még mindig képes jó és látványos filmeket forgatni, persze kérdés, hogy meddig lesz ez még így.
Utolsó kommentek