Pedro Penduko elégedetlen a sorsával és lelép a szülőfalujából a nagyvárosba, ahol hamarosan meg is találja a helyét egy rejtélyes szervezetnél, akik afféle "gyógyítókat" képeznek. Azonban hamarosan kiderül, hogy Pedro Penduko nem elég jó ehhez.
Sosem gondoltam volna, hogy milyen hatalmas mennyiségben léteznek filippínó szuperhősök, az 1954-ben startolt Pedro Penduko pedig csak egy a tömegben közülük. A hős maga érdekes, mert van pozitív és negatív oldala, így folyamatosan kínlódik a kettő között, ráadásul különféle népségek is próbálják egyik, vagy épp a másik oldalra húzni. A rejtélyes szervezet (egész pontosan mind a kettő) marha jó ötlet, főleg az elején az akadémiával, ahol a jövő "gyógyítóit" képzik. A fő konfliktus so-so, láttunk ilyet már sokat (túl sokat), de érthető, hiszen így a kisember is tud azonnal azonosulni a látottakkal. A lezárás szintén so-so, a főellenfél eléggé fantáziátlan, ellenben van esély arra, hogy lesz folytatás. A filmen azért látszik, hogy nem a filmes nagyhatalmak forgatták és szegényes büdzsé állt rendelkezésre, de ezzel együtt sem volt probléma a CG-vel (nem akarták túlzásba vinni, mint a kínaiak), egyedül a fura arénára emlékeztető "gyógyító" hely lógott ki a többi helyszín közül az igénytelenségével. A színészek is teljesen jók voltak ehhez a műfajhoz, ráadásul érdekes kontraszt az érezhetően régies forrásmű (lásd azokat a vörös elfeket) és a modern világba helyezett történet között. Szóval ha nem vár tőle túl sokat az ember, akkor ez egy kifejezetten érdekes egzotikus film, amely egy kis betekintést nyújt a filippínó fantáziavilágba.
Utolsó kommentek