1945 januárjában az éppen gyújtóbomba támadásoktól szenvedő Tokióban egy szerzetes azzal az elvetemült ötlettel áll elő, hogy fekete máglyával kellene eltenni láb alól az ellenség vezetőit. Persze ahogy az lenni szokott, a fekete máglya alkalmazása nem feltétlenül úgy sikerül, ahogy eltervezték.
Ismét sikerült úgy belefutni egy trilógiába, hogy nem az első részt néztem meg elsőnek, hanem a másodikat. Lehet, hogy az első rész után jobban tetszett és jobban értettem volna, így önmagában azonban inkább csak afféle kortörténeti érdekesség, mintsem igazán jó film. Az alapvetően producerként dolgozó Ichise Takashige igyekezett az első rész rajongóit kiszolgálni, ez egyrészt a nagyon sötét, horrorisztikus látványvilágon érezhető, másrészt a hongkongi mestereket felvonultató akciójeleneteken, na meg persze a mai szemmel már kissé megmosolyogtató CG trükkökön, amelyek mindezzel együtt is működnek. A főszereplők "szuperképességei" elgondolkodtattak abból a szempontból, hogy vajon ez lenne-e az első távol-keleti "energianyaláb" párbajozós film, vagy esetleg voltak-e ennél korábbiak is? Ezeket amúgy nem szeretem, mert semmi konzisztencia nincs a harcokban, teljesen esetleges, hogy éppen mi történik, így ezek sokat levettek a film élvezeti értékéből, hiába volt benne nem kevés cyberpunk feeling, na meg jó kis alternatív történelem szál (a Führer is megjelenik benne). Paradox módon az tetszett benne legjobban, hogy pár ma is ismert színész nagyon fiatalon ügyeskedik benne (pl. Shimada Kyusaku a főszarkeverőként), a nagyon lassú és nem túl érdekfeszítő történet már nem annyira. Valószínűleg ez a sztori az eredeti könyvben sokkal jobban van bemutatva.
Utolsó kommentek