Yuki és a három fiatal haverja Ginzában keresik meg a kajára valót, Yuki arcképeket fest, a fiúk meg cipőt pucolnak egy ékszerbolt előtt. Aztán az ékszerbolt és a szintén a szomszédban levő cégvezető révén elkezdenek zajlani a dolgok.
Ez egy tipikus 50-es évek elejei dramedy a Toho prezentálásában, amely nem elsősorban a sztorival, hanem a két zseniális főszereplővel (Hara Setsuko és Mifune Toshiro) akarta eladni magát már akkor is. Mindketten emlékezeteset nyújtanak, akár egymással évődnek, akár amikor Mifune megijed attól, amit tennie kell és csak miattuk érdemes rászánni a másfél órát az egészre. A sztori maga ugyanis túlzottan tipikus, idealizált és mai szemmel nézve fura módon kisarkított (ma már máshogy szokták a karaktereket sarkítani). Mind a cégvezető, mind annak a felesége, a szeretője, de még Yuki barátnője és annak anyukája is ilyen nagyon papírmasé, 1 tulajdonságos karakter, a két főszereplőn kívül mintha nem maradt volna energia és érdeklődés a többiekre. Így aztán a humor sem mindig működik, a dráma nagyon nem működik, ellenben a korabeli, még nagyon lepukkadt és a háború nyomait magán viselő Tokió ábrázolása kifejezetten tetszett, főleg amiatt, mert már a "luxus" is megjelenik benne a speedboat révén. Szóval kordokumentumként tökéletes, a két főszereplő miatt mindenképp szórakoztató, de valahogy mégis csalódást okozó kis film ez, de hát a japán film aranykorában sem csak arany jött ki a stúdiókból.
Utolsó kommentek