Valamikor az Edo-korban járunk, amikor a kellemetlen ügyeket a megrendelők közvetítők segítségével juttatták el a bérgyilkosokhoz, akik természetes halálnak beállítva rendezték el a dolgokat. De ahogy az már csak lenni szokott, időnként zavar van a jól kitalált rendszerben.
Ikenami Shotaro születésének 100. évfordulójára (és a Jidaigeki Channel indulásának 25. évfordulójára) forgatták le ezt a filmet, amely minden valószínűség szerint egy sorozat első darabja. Nemcsak a nívós szereplőkön (Toyokawa Etsushi, Kanno Miho, Amami Yuki, Shiina Kippei) látszik, hogy mindent beleadtak, amit csak tudtak, hanem az egész produkció nagyon színvonalas. Külön tetszett a jó kis klasszikus játék a fényekkel és az árnyékokkal, megidézve a régmúlt színházi technikáit, mindez pedig éles kontrasztot alkot a kevés, de látványos, gyors és hangos chanbara-jelenettel, amelyekben repülnek a kezek, ömlik a vér és hullanak a résztvevők rendesen. További érdekesség, hogy javarészt a Toei kiotói szamurájfilm parkjában forgatták a filmet, egy csomó helyszín olyan szinten ismerős, hogy én is sétáltam ott. Az alapsztori érdekes, ahogy az is, hogyan tagozódnak be a résztvevők a társadalomba, illetőleg hogyan látják a saját szerepüket, ellenben a történet fordulatai között van 1-2 túlzottan is klisés, afféle "ne már" jellegű darab (lásd Omino hátterét). A tempó királydrámásan lassú, a korabeli életet bemutató pillanatok pedig tovább fékezik a tempót (hőseink előszeretettel elmélkednek a kajákról, miközben hosszasan pletykálják ki a célpontokat), viszont mindez egy pillanatig sem unalmas, minden pont ott van, ahol lennie kell. Szóval ez egy teljesen korrekt jidaigeki, a sötét hangulata sokkal inkább magával ragadja a nézőt, mint mondjuk a We're Broke, My Lord sekélyes humora.
Utolsó kommentek