A háború vége felé egy kis szigeti repülőteret támadás ér, a kevés túlélő pedig egy hatalmas szörnyről mesél. Aztán két évvel később, 1947-ben Godzilla megérkezik Tokióba, az ellenállás pedig reménytelennek tűnik.
Így másodszor látva a filmet (először még november elején láttam Tokióban) még jobban is tetszett, mint akkor, elvégre már tudtam, hogy mire érdemes figyelni, így az apróságok sem maradtak le ezúttal. A zúzás látványos, Godzilla elképesztően jól van megvalósítva, ahogy a korabeli hajók, ruhák, városkép, meg minden más is, tökéletes a hangulata az egésznek. Nagyon tetszik továbbra is az, ahogy az eredeti, 1954-es film előtt tisztelegnek, azaz a hangsúly elsősorban az embereken van, nem pedig kedvenc óriásunkon, ahogy a kitalált szuper haditerv egyes részei, sőt, egyes karakterek (lásd a tudóst) is ismerősek lehetnek 70 évvel ezelőttről, az pedig külön poén, hogy nem véletlenül kérdezték azt tavaly a Godzilla-fesztiválon a résztvevőktől, hogy sírtak-e a film végén. Fantasztikus, ahogy bemutatják az érzelmeket, a PTSD-t, a belső démonokkal küzdést, de az is, ahogy a háborút megjárt karakterek viszonyulnak a háborút meg nem tapasztaltakkal. Szóval ez egy tökéletes Godzilla film, egyértelműen ott van a három eddigi legjobb között a Shin Godzilla és az eredeti Godzilla mellett.
Utolsó kommentek