A sírkövesként dolgozó muszlim Ahmad a fiával együtt hazafelé tart a szakadó esőben, amikor hirtelen két kínai nőt pillantanak meg a buszmegállónál. Felveszik őket, majd odahaza szállást is adnak nekik. Ebből pedig megindul egy drámai kultúrák találkozása.
Úgy ültem neki ennek a filmnek, hogy nem tudtam róla semmit sem és ez pont így volt jó. Már rögtön az elején magával ragadja az embert, annyira emberiek és jópofák a muszlim főszereplők, hogy nem lehet nem imádni őket, ráadásul folyamatosan kapjuk tőlük a jó kis elgondolkodtató tanácsokat. Ebbe a helyzetbe esik bele a két kínai, akik közül az anyuka nyilvánvalóan idegenkedik az egésztől, a lánya már jóval kevésbé és mivel mindkettejüknek megvan a maga igaza, így még érdekesebbé válnak a szituációk. A szituációk, amelyek nemcsak a helyiek életébe engednek betekintést, hanem megmutatják a kultúrák találkozásának árnyoldalait is. A vége pedig maga a zokogás, amikor kiderül, hogy mi is történt a maláj film legendájával, Adibah Noorral, a filmbeli család anyukájával. Azt írják sok helyen, hogy ez az utóbbi pár év legjobb maláj filmje és ugyan nagyon keveset láttam közülük, de hajlok rá, hogy ez így is van. Nagyon szép és nagyon jó film, amely ugyan hétköznapi (és talán már sokszor látott) témákat boncolgat, de azt nagyon jól!
Utolsó kommentek