1945 augusztusában anyuka két fiával meg kell induljon Karafuto prefektúrából Hokkaidóra, míg a családfő marad harcolni. 1971-ben anyuka egyik fia hírt kap az anyukáról és visszalátogat a fagyos északra.
Az időszak és a téma miatt az elején nagyon érdekesnek és izgalmasnak tűnt a sztori, elvégre a zseniális Obayashi Nobuhiko is szeretett ezen a témán lovagolni (lásd Seven Weeks). Azonban Takita Yojiro hiába jó rendező, aki olyan remek darabokat hozott már össze, mint mondjuk a Departures, vagy a Himitsu, ezen a filmjén érződik, hogy nem ér fel Obayashi zsenialitásához. Pedig minden itt van, ami elvileg kell egy jó filmhez, hiszen ez volt Yoshinaga Sayuri 120-ik szerepe, vannak benne jó kis színházi részek és egész jól be van mutatva a szülő-gyerek kapcsolat éppúgy, mint az elmúlás. Előkerülnek a 40-es évek második felének nehézségei, a fiú révén pedig a párkapcsolati problémák is. Mégis, valahogy valami hiányzik ahhoz, hogy igazán jó film legyen, ez pedig valószínűleg az, hogy elsősorban az olcsó melodrámára fókuszáltak, hogy mindenképp megríkassák a nézőt. Ennek pedig nem csak az a hátránya, hogy lassítja a történetet, hanem az is, hogy itt-ott ennek érdekében túl lett húzva néhány dolog. Kár érte, kicsit több hokkaidói tájképpel, kicsit több Karafuto prefektúrával és kicsit jobb történetmeséléssel ez egy jó film is lehetett volna. Így azonban inkább csak a melodrámák rajongói számára lehet izgalmas, még azzal együtt is, hogy a végén (meg még a legelején, amikor nem tudjuk, hogy mi ez) a színházi kórusmű nagyon hatásos.
Utolsó kommentek