Úgy alakul, hogy egy szétesett család újra egy fedél alá kerül és ha már így alakult, akkor az újra előkerült apuka a maga módján elkezdi rendbe rakni a dolgokat. Persze nem minden sikerül elsőre.
Ez egy tévéfilm, ez pedig nem csak abból látszik, hogy kábé negyed óránként írják ki a jobb alsó sarokba a címet (itt lenne a reklámblokkok helye), hanem abból is, hogy élesen és fájdalmasan előtérbe vannak tolva benne a tévésorozatok "nemszeretem" túlzásai és szájbarágós megoldásai (pl. ha valami drámaibb, sírósabb jelenet jön, arra már a közvetlenül előtte felhangzó pátoszos muzsika felhívja a figyelmet). A sztori is afféle népnevelő tanmese, azaz mindenki igyekezzen boldog lenni, meg találja meg azt, amit csinálni szeretne, stb., amíg ez nem megy, addig meg apuka majd besegít. Már a kiinduló alaphelyzet eléggé erőltetett, a főbb szereplők élethelyzetei is eléggé kisarkítottak, hogy még a gyengébbek is megértsék a problémáikat, szóval nagyon nem a mozifilmes standardokhoz kell igazítani az elvárásokat, amikor leül elé az ember. Ha ezeken sikerül nem fennakadni, akkor viszont elég hamar kijön, hogy Watanabe Ken zseniális és fürdik ebben a mindent lazán megoldó apaszerepben, a többiek viszont leginkább csak alá játszanak, hiába lennének elvileg ők is főszereplők. Szóval tévéfilmként nem rossz, de nem szabad tőle sokat várni, akkor egész élvezhető.
Utolsó kommentek