2060-ban a nagy káosz idején megszületik a humanoid robot, majd 2080-ban rá is találnak és úgy tekintenek rá, mint az emberiség egyetlen reményére. Persze 2080 is maga a pokol, a robotok ugyanis épp át akarják venni a hatalmat.
Streamingre forgatott kínai sci-fi akció csoda, amelynek egyetlen érdekes eleme az, hogy lehet számolgatni, mennyi híres sci-fi elemeit lopkodták össze, hogy egy nagyjából koherens sztorit faragjanak. Van itt minden az újabbkeletű Star Wars filmek cuki robotjától kezdve a Tomb Raideren keresztül a Blade Runnerig, a Terminatorig, a Robocopig, vagy az Alienig, esetleg a Tronig, meg még ki tudja, mennyi minden. A fantasy filmekhez hasonlóan itt is mindent elönt a CG, így sokkal inkább emlékeztet az egész valami agyzsibbasztó számítógépes játékra, mintsem valódi filmre. Ráadásul valamiért telerakták kungfu(!) akciókkal, amik teljesen követhetetlenek és inkább csak fejfájást okoznak, mintsem lenyűgöznék a nézők. Persze a fejfájás már a 2060-ban játszódó, röhejesen túlhúzott és az állandó durrogások miatt komolyan vehetetlen nyitójelenetnél már elkezdődik. Szóval igazi parasztvakítás az egész, ugyanolyan pocsék, mint a többi streaming csoda és hiába a sok CG, még igazából azt se lehet rá mondani, hogy jól néz ki...
Utolsó kommentek