Valamikor a háború idején járunk, amikor amerikai és kínai foglyok érkeznek egy japán hadifogoly táborba valahol Kínában. A rabokra nem sok jó vár, ráadásul egymás között is megosztottak, hiszen vannak köztük Chiang Kai-shek hívek éppúgy, mint vörösök. Lehet ilyen helyzetben igaz hazafinak lenni?
Azt is mondhatnánk, hogy csak a szokásos, egy újabb hazafias, kőkeményen japánellenes produkció, ám a sztorija szerencsére egy kicsit több annál. Természetesen igencsak benne van a propaganda, mert hát hogy, hogy nem, de a vörösök a jófiúk, de pont ez és a kínai összetartozás sulykolása emeli ki a többi hasonló film közül. A csaták és az egyoldalú brutalitás a japánok részéről elég durva és igencsak premier plánban van bemutatva, nagy moralizálásokra viszont nincs idő, mert az egész éppen csak másfél óra, így jól pörög. Vagyis, a mostani elég gyatra kínai felhozatalt elnézve egész jó!
Utolsó kommentek