Röfi fiú és sárkánylány egymásra talál, miközben az utóbbi valami artifaktra vadászik, hogy megmentse a Keleti Tengert a pusztulástól. Az artifaktra azonban a macskák is pályáznak, illetőleg röfi fiúnak lenni sem feltétlenül olyan jó.
Ha már a Red Boyban voltak ilyen röhejes kis szarvacskákkal ellátott sárkányok, akkor jöjjön még egy hasonló darab, ezúttal szerencsére nem belekeverve a történetbe a Majomkirályt, bár az elején még akár emiatt is lehetett aggódni. Ahogy az lenni szokott a modern kínai fantasy csodák esetében, ez is sokkal inkább egy love story, mintsem valami jó kis menő fantasy kaland, de azért került bele némi xianxia, néhány jópofa macskadémon, meg egy rendkívül béna óriás macska is. Ahogy a sztorit keretbe foglaló mesélés is mutatja, ez leginkább egy meseként fogható fel, csak épp fantasy környezetbe tették, így aztán a nem megmagyarázott, "csodálatos" előkerüléseket is így kell nézni benne, nem szabad logikát, vagy épp racionalitást keresni benne. Talán pont ezért vagyok úgy vele, hogy a többi hasonló fantasy csodánál kicsit jobb lett, bár azért még jócskán lehetett volna javítani rajta, kicsit túl sok benne a túl tipikus poén, meg a nagy romantikus drámázás.
Utolsó kommentek