Egy kísérleti nyúlként használt fickó némi balhé után kikeveredik az odújából és összehaverkodik egy lánnyal. Ahogy az lenni szokott, a románcnak hamar vége szakad, a történet pedig 3 évvel később folytatódik tovább.
Egy újabb modern kínai wuxia, azok minden szépségével és hibájával együtt, pláne úgy, hogy igazából ez sem egy wuxia, elvégre főhősünk nem sok kardot lát a történet során. Kezdjük azzal, hogy mi a jó benne, elvégre sorstársaihoz hasonlóan ebben is ebből van kevesebb. Eleinte egész jól néz ki, szép tájakon játszódik, meg van benne némi "sötét" hangulat. Aztán átmegy az egész csöpögős, kisarkított és ostoba romantikus drámába és végig ott is marad, igazi papírzsebkendőket telefújós végjátékkal, magyarul totál élvezhetetlen az egész. A nagy romantikus izé közben pedig kvázi szenvedéspornó, minden hős rettenetesen kínlódik a saját sorsán, amivel szemben tehetetlen, így a sztori annak ellenére rettenetesen fárasztó, hogy mindössze száz perc. Nagyon rossz ez is, pedig az alapötlet szokás szerint nem rossz...
Utolsó kommentek