Ahogy az lenni szokott, az újságírók a kormány különféle disznóságairól próbálják lerántani a leplet, a titkosszolgálatok pedig el akarják őket ettől téríteni. A helyzet akkor kezd el igazán komolyra fordulni, amikor történik egy öngyilkosság, ráadásul az újságírónő apjának múltjáról is kiderül pár dolog.
Mochizuki Isoko regényének filmes adaptációja érdekes darab, de nem feltétlenül a felhőtlen szórakozásra váróknak készült. A japán drámák legszebb hagyományait követi a lassan és terjengősen csordogáló történetvezetéssel, na meg a karakterek motivációival, azonban ez nem elsősorban lélektani dráma, hanem politikai thriller, így kissé felemás a kép. A külföldről Japánba hazatért újságírónő figuráját okosan oldották meg, hogy hitelesebb legyen, mert egy koreai színésznőt raktak a szerepbe (Shim Eun-kyung), a sivár és élhetetlen környezeteket pedig az ultramodern, de rosszul megvilágított irodákkal szemléltetik á la Infernal Affairs. A politika disznóságai a közelmúlt magyar hírei alapján túlzottan is ismerősek benne (többek között egy egyetem és persze sok-sok korrupciós pénz is a történet részét képezi), a lezárás pedig méltó egy vérbeli japán filmhez. Szóval amit kapunk, az teljesen jó, de mégis, a film valahogy kissé unalmas, főleg a tömegtájékoztatást bemutató részek, vagy a sok-sok twitter üzenet mutogatásánál. Mindettől függetlenül értem, hogy miért kapta a díjakat, a kritikusok az ilyen filmeket nagyon szokták szeretni.
Utolsó kommentek