A Főnixisten oltalma alatt álló település közelében találnak egy eszméletlen lányt, akit a környék nőcsábásza kezd el istápolni. Úgy tűnik, a lány amnéziás, a nőcsábász ismerősei pedig paranoiásak, szóval itt már csak a Főnixisten segíthet.
Egy újabb érdekes, de elrontott modern kínai fantasy próbálkozás, ami eleinte már-már zavarba ejtően csak a gagyi romantikára összpontosít, aztán szerencsére átcsap a szokásos rivalizálós, artifakt keresős klisékbe. Borzasztóan igénytelen a felhasznált CG minősége, úgy nagyjából a 2005-ös Chinese Tall Story színvonalán vannak az animációk (az a tigris rettenetes), de valahogy azért mégiscsak átjön némi fantasy varázs benne, a főnix minden bénasága ellenére is hangulatos. A főgonosz és a tevékenysége teljességgel érdektelen, egy pillanatig nem tudja lekötni a nézőt, az amnéziával kapcsolatos poénkodások ellenben jópofák, de hozzá kell tenni, hogy kínai humorról van szó, tehát inkább a harsányságon lesz a hangsúly, mintsem az okos gegeken. Mindezekkel együtt sem tudtam a filmre haragudni, mert a mostanában látott csodákkal ellentétben van benne némi könnyedség, így minden hülyesége és gagyisága ellenére is könnyen nézhető darab. A műfaj jelenlegi agóniáját tekintve már ez is valami.
Utolsó kommentek