Otaruban, a festői tengerparti kisvárosban találkozik egy középkorú férfi és egy fiatal lány. A férfi egy író, aki felejteni szeretne, a lány (aki egyébként rajongója az írónak) pedig megtudni mindent, amit csak lehet. De mi köze ennek a múlthoz?
Ez volt a harmadik Obayashi Nobuhiko film, amit Yamanaka Hisashi sztorijából adaptáltak a Transfer Student és a Miss Lonely után. A hangulata és a felépítése (meg a benne szereplő "rejtély") inkább az utóbbira hasonlít, a rendezőhöz méltóan jellegzetesen édes-bús hangvételű, elgondolkodtató, szép lassan, terjengősen kibontakozó dráma, amit még az egyik szereplő által elmormogott teljesen tájidegen német filozofikus mondatok is képesek fokozni. Na nem azzal, hogy érteni is lehet, amit Omi Toshinori elmormog, legalábbis nekem fel nem tűnt volna, hogy ez németül van, ha nem írják ki a feliratban... A regényírós szál nagyon jó, a fiatal lány szemszögéből előadott monológok nagyon jók, a drámai múlt (amiben nyilván 1-2 említésként még a háború is megjelenik) érdekes, ahogy az is, ahogy szépen összeáll mindez egy egésszé. Ezt nevezhetjük akár tipikus Obayashi-scifinek, de akár valami fura fantasynek is, igazából mindegy, a lényeg az, hogy más rendezőknél még nem nagyon láttam ilyen megoldásokat, abszolút egyedi az egész. A sztori tehát jó, a jellegzetes aláfestő zenék nagyon jók, az édes-bús hangulat is tetszett, azonban nagyon lassú és nagyon hosszú (majdnem 3 óra), így nyilván csak rajongóknak lehet érdekes. Már ha vannak ilyenek rajtam kívül.
Utolsó kommentek