Yamamoto Isoroku admirális és segítői a 30-as években mindent eszközt bevetnek, hogy a rendkívül nagy népszerűségnek örvendő új és nagy csatahajó helyett repülőgép anyahajót építtessenek a haditengerészet számára. A céljukhoz pedig egy matekzsenit is igénybe vesznek.
Ez az a film és sztori, ami hiába jó önmagában, ha szinte mindenki másra számít és mást vár helyette és emiatt lehúzza. A másra számítás pedig teljességgel érthető, hiszen a Yamato hadihajó óriási hívószó, a grandiózus filmek nagymestere, azaz a rendező Yamazaki Takashi neve akciódús történetet vetít előre, az első jelenet pedig sok mindent ígér, amiből aztán nem lesz semmi. Szóval aki nagy háborús történetet vár, az mindenképpen csalódni fog, mert csak a hátteret kapjuk belőle, érdekes filozofálgatásokat, amik óhatatlanul elgondolkodtatják a nézőt, hogy vajon anno ezt tényleg így gondolták, érezték, vagy csak utólag lett belemagyarázva a történetbe. Mindenesetre a háború elkerülhetetlenségéről már olvastam/hallottam korábban is, úgyhogy akár még hitelesek is lehetnek ezek a mellékszálak. A sztori akció és thriller része viszont egyáltalán nem erre vonatkozik, hanem a matekzseni és a segédje kerül ilyen helyzetekbe a rengeteg tervezgetés, számolgatás és információgyűjtés közepette. Ez talán nem is meglepő, elvégre egy manga az alapja az egésznek és azok azért tudnak adott történelmi korokat és helyzeteket rendkívül fura nézőpontokból bemutatni. Mita Norifusa alapsztorija pont emiatt zseniális, Yamazaki pedig rutinos rendezőként ügyesen mutatja be a háború felé sodródó 30-as évekbeli Japán hangulatát, meglepően izgalmasan ábrázolja a matekozást, a politikai trükközések valahogy túlságosan is ismerősek benne, ráadásul itt-ott még gyönyörűen kivitelezett digitális jelenetekben mutatja meg a nézőnek a kor legendás hadihajóit. Szóval nekem nagyon tetszett a film, csak hát ha már hadihajók, akkor a néző nyilván másra számít...
Utolsó kommentek