A 70-es évek elején járunk, a helyszín Pusan, ahol Lee Doo-sam felépíti drogcsempész hálózatát és bejut Korea elitjébe, azonban ahogy az lenni szokott, nem csak a rivális bandák vadásznak rá, hanem egy ügyész is.
Talán pont a Chasing the Dragon-nek köszönhetően Dél-Korea is leforgatta saját nosztalgikus(?) drogbárós filmjét. A szokásos koreaias dolgok szépen benne vannak ebben is, azaz ügyesen vegyítik a különféle zsánereket (ezúttal a drámát, az akciót és a thrillert), jó 20-25 perccel hosszabb a kelleténél, valamint gyönyörűen idézik meg a korszakot. Ez utóbbi talán a legjobb benne, imádtam a korabeli jellegzetes háttérzenéket, a felvonultatott slágereket (van köztük koreai, japán és amerikai is), a fantasztikus autókat (amik túl szépek ahhoz, hogy korhűek legyenek, na meg itt-ott talán újabbak is, mint az éppen aktuális évszám), a ruhákat, az utcaképeket, meg mindent, ami még kell a 70-es évek ábrázolásához. Szintén nagyszerű a főszereplő fel- és leépülésének szemléltetése, amiben ugyan némileg szájbarágós talán az "a drog rossz, értem?" sugallat, de ez legyen a legnagyobb bajunk vele. Szóval a műfajában ez egy nagyszerű alkotás, ám nem tudja kikerülni a műfaj kliséit és határait (ki lehet ezeket egyáltalán kerülni?), így a remek korrajz és a remek lélektan ellenére a sztori itt-ott nem kicsit lesz ismerős máshonnan, emiatt pedig néha el-elkalandozik az ember figyelme róla. Ettől függetlenül remek néznivaló, Song Kang-ho pedig zseniális, mint mindig!
Utolsó kommentek