A kínai-indiai határnál egy professzor és kis csapata legendás műkincsekre vadászik, amihez merő véletlenségből a professzor kincsvadász rokonát is elviszik segítségnek. Persze más is pályázik a hatalmas vagyonra, amihez többek között Dubaion és Indián át vezet az út.
A nagy kínai-indiai összeborulás egyik leglátványosabb eleme a filmes koprodukciók egész sora, amik közül az elsőt Jackie Chan és kompániája követte el. Alapjában véve nincs is ezzel baj, hiszen Jackie legenda és még mindig nagyon nagy név, Stanley Tong pedig időtlen idők óta tudja, hogy hogyan lehet (anyagilag) a legtöbbet kihozni Jackie filmjeiből. Ha pedig a két mesés piac, Kína és India a célpont, akkor a busás megtérülés szinte garantált, teljesen mindegy, hogy a film maga milyen. Mert hát ez lenne itt a lényeg, hiszen már évekkel ezelőtt is leginkább azon lamentált a néző, hogy van-e értelme a 2010-es években Jackie Chan filmeket nemcsak nézni, hanem készíteni egyáltalán. A recept ugyanaz, mint 30 éve mindig, csak a szereplők változnak. Jackie a jófiú, aki még mindig meg tudja mutatni, hogy ki az úr a háznál, mellette sok-sok fiatal feltörekvő sztár, ezúttal Indiából (Disha Patani, Amyra Dastur, Sonu Sood) és Kínából (Aarif Rahman, Miya Muqi) vegyesen. A szokásos technológiai arzenál itt is megvan (drón, robothal, jégfúró, miegymás), a könnyed, bár mára eléggé megkopott humor úgyszintén és szerencsére (a teljesen váratlanul, a semmiből jövő zárójelenet révén) a bollywoodi mozi előtti főhajtás is. Ami nincs meg, az a jó sztori (röhejes hézagok vannak benne, a dubai rész teljesen felesleges és mindemellé még béna is) és a grandiózus látvány. A nyitó csatajelenet olyan, mintha egy közepes grafikájú számítógépes játék demója lenne, az autós üldözés kiábrándító a hiteltelen CG trükkök miatt és a csak digitálisan létező állatokat is ki lehetett volna hagyni nyugodtan. Biztos vagyok benne, hogy ha ez az ötlet 30 évvel ezelőtt születik, akkor egy sokkal-sokkal jobb mozi lett volna a végeredmény, így azonban csak egy öreguras, modoros, ellustult és a két kultúra elemeit kicsit erőltetetten, szájbarágósan bemutató filmet kapunk. Mindettől függetlenül hiába keserű egy kicsit a szájíz, egyszerűen nem lehet rá haragudni, hiszen végülis ez csak egy Jackie Chan blődli, amikről már rég megszoktuk, hogy keveset kell tőlük várni, a zárójelenet pedig elég sok mindent feledtet is. Azért remélem, a többi koprodukció jobb lesz...
Utolsó kommentek