A posztapokaliptikus Japánban az egykori nagyvárosok romjai között két rivális csoport irtja egymást. A 4th Diamond mindenkit le akar vadászni, a Colony pedig védekezik. Utóbbiaknál tartózkodik az amnéziás gyilkológép, Chris, avagy az Iron Girl is, akinek az emlékei visszaszerzéséhez át kell gázolnia a 4th Diamondon.
Megint sikerült egy folytatásba belebotlani anélkül, hogy láttam volna a kiinduló történetet, de gyaníthatóan ezúttal nem vesztettem túl sokat vele. Az ilyen sci-fi köntösbe bújtatott, szexi főszereplővel ellátott csodák már régóta a pornóipar próbálkozásai a "sima" filmek világában. Nincs ez másképp itt sem, bár a kellőképpen alacsony elvárásaimat szépen túlszárnyalta. Az elmaradhatatlan perverz pornográf poénokat és a mellékszereplők 0 színészi játékát leszámítva egész korrekt kis B-filmet kapunk egy érdekes, bár tipikus fegyverzetű főhőssel, a szegényes költségvetést viszonylag jól leplező helyszínekkel és egy hellyel-közzel koherens, bár nem túl fantáziadús sztorival. Kirara Asuka nagyon dögös, az egyik fő ellenfelét alakító Asami kicsit leeresztett a Gun Woman óta, de azért a két catfightjük miatt bőven megéri megnézni a filmet. A lezárásból pedig egyértelmű, hogy lesz folytatás is.
Utolsó kommentek