A történet egy főzőtanfolyamokat vezető Matsuoka nevű úriember körül bonyolódik, akinek az egyik tanítványa fura hangokat hall és fura dolgokat mond, miközben a kajával nem igazán foglalkozik.
Kurosawa Kiyoshi leginkább a horrorisztikus, meghökkentő mesék jellegű sztorik terén jeleskedik úgy a 90-es évek óta és nyilván nincs ez másképp ebben a rövid, mindössze 45 perces szösszenetében sem. Az biztos, hogy nem sikerült megérteni, miről is van szó igazán, ám ez szinte biztos, hogy szándékos, a rendező ugyanis jó szokása szerint a hangulattal, atmoszférával operál és minden egyes jelenet több kérdést hagy maga után, mint amennyit megválaszol, köszönhetően annak, hogy látványosan nem is akar megmagyarázni semmit sem. Sőt, inkább talán azt boncolgatja, hogy mit lehet még kihozni a japán horror műfajából, ráadásul úgy, hogy egyébként szépen bemutatja a mára klisévé satnyult jellegzetességeket (félelem a leghétköznapibb dolgoktól, félelem otthon a lakásban, akár a családtagoktól, mindenkinek az elnyomott(?) agressziói, stb.). Szóval ez egy érdekes etűd, de ne keressen benne senki igazán értelmet, inkább a bármiféle belemagyarázás lesz jellemző.
Utolsó kommentek