1597-ben járunk, amikor a japán haderő már szinte az egész koreai félszigetet lerohanta és a fővárost fenyegetik. A koreaiaknak csak egy maroknyi hajója maradt, ráadásul szinte csak az admirális, Yi Sun-shin bízik a flottában, még saját bajtársai sem. A hatalmas túlerőben levő japán flotta ráadásul még erősítést is kap, így az admirális lehetetlennek tetsző küldetésbe kezd.

A koreaiak szépen tornásszák feljebb és feljebb a lécet, most éppen a Roaring Currents tartja a leggrandiózusabb, leglátványosabb, legrealisztikusabb, legnézettebb kosztümös film (meg úgy egyáltalán koreai film) rekordját. Ennek megfelelően tényleg elég látványos, bár a több száz hajóból álló flottából csak nyolc hajó épült meg a valóságban is, ez azonban nem ront le semmit az élményből. A műfaj maga már inkább (hiszen egy hősies háborús eposzról van szó), a történet vezetése igen lassú, a fordulatok pedig talán túlzottan is ki vannak sarkítva, hogy még katartikusabb legyen a végeredmény. A japánok egymás közötti rivalizálása abból a szempontból érdekes, hogy hogy látják őket a "túloldalon", bár "szokás szerint" itt is olyan ördöginek vannak ábrázolva, hogy még egymás között is marakodnak. A japánok kosztümjei viszont meglepően jók, hozzák a jidaigekikben látott szintet, ellenben a koreai színészek által megformált alakok kicsit furák (ahogy beszélnek, az is, alig értettem belőle valamit). Valószínűleg koreafanként jobban lekötött volna az egész, így azonban elsősorban Choi Min-shik marcona ábrázata marad csak meg belőle, illetve a film legnagyobb erénye mindenképpen az, hogy kedvet csinál ahhoz, hogy az ember utánanézzen annak, mi is történt az akkori két koreai-japán háborúban.