Két fickó összevagdossa egy prostituált arcát, amiért kapnak is némi büntetést, azaz jóvátételt kell adniuk a lány gazdájának. A dolog persze nem ilyen egyszerű, a lányok vérdíjat tűznek ki a fickók fejére, ám a Meiji-korban a szamurájok és a fejvadászok ideje már lejárt, fegyvert nem is lehetne viselni, így kevés az esély, hogy valaki bosszút álljon. Vagy mégsem?
Kettős érzelmeim vannak ezzel a filmmel kapcsolatban. Egyrészt nagyon szeretném szeretni, mert tele van olyan elemekkel, amik a japán mozi legszebb hagyományait idézik. Másrészt viszont nem tudom szeretni, mert nagyon érződik rajta, hogy egy amerikai film átemelése a Meiji-korszakba és ezért tele van a japán mozitól idegen dolgokkal, ráadásul a sztori kiszámítható, nem sok meglepetés van benne. Az eredeti, '92-es Clint Estwood mozit nem láttam (az a címe, hogy Nincs bocsánat), így nincs összehasonlítási alapom, de az végig érezhető, hogy tulajdonképpen egy japán westernt látunk, némi jidaigeki beütéssel. Vannak benne ainuk, egykori szamurájok, akik nem nagyon tudnak mit kezdeni a modern korral, vannak benne katonák, meg az egykori szamurájokat nagyon megvető rendőrfőnök. Tulajdonképpen minden adott egy jó kis mozihoz, leszámítva, hogy ez egy adaptáció és leszámítva, hogy a koreai Lee Sang-il rendezte, akinek a korábbi munkáit is szenvedés volt végig ülni, annyira lassúak voltak (lásd Villain). A képi világ gyönyörű, főleg a tájképek, Watanabe Ken lenyűgöző, Yagira Yuuya jópofa, az ainuk ábrázolása szintén tetszett, a legjobb mégis talán Kunimura Jun jelenete volt, amiben nagyon átélhetően mutatták be, mit ér a szamuráj a modern korban. Mégis, ha már western, akkor 50 éve Kurosawa sokkal jobban, pörgősebben, szórakoztatóbban rendezte az ilyesmiket. Meg ő nem amerikai hozott anyagból dolgozott...
Utolsó kommentek