Egy bukott szerencsevadász az esti mahjong parti végére pénz nélkül marad és nem tudja kifizetni, amit elvesztett. Egy idősebb nagymenő yakuza veszi a szárnyai alá, emberünk pedig igen hamar elkezd felfelé kúszni a ranglétrán. Persze a nők sem kerülik el.
Nagyjából ugyanazt láthatjuk ebben a filmben, mint a szintén ebből az évből származó Love on a Daily Basisben is, elvégre itt is egy jellegzetesen 80-as évekbeli nagymenő napszemüveges csóka yakuzáskodik egy szemrevaló feleség mellett. Ennek megfelelően a szokásos bunyók, leszámolások és hajlongások mellett bőven teret szentelnek a háttérnek, avagy embereink családi életének is. Ez akkoriban nyilván nagyon izgalmas és szórakoztató volt (a 80-as évek dübörgő buborékgazdaságában úgyis mindenki valami kalandra vágyott), mai szemmel nézve viszont kicsit fura, főleg a 70-es évek brutális yakuzafilmjeivel összehasonlítva. Szóval igazi, jellegzetesen 80-as évek style-ban szirupos az egész, a kor hangulata nagyon jól átjön belőle, de romantikus vígjátéknak kicsit durva, yakuzafilmnek túl rózsaszín, pinkunak meg egyszerűen túl kevés. Mindezek ellenére viszont egyáltalán nem rossz!
Utolsó kommentek