2019 februárjában járunk, amikor az indiai légierő elit pilótái éppen gyakorlatoznak, mert híre megy, hogy a pakik valami nagy gaztetten törik a fejüket. Aztán megtörténik a Pulwama-incidens és megkezdődnek az indiai-pakisztáni határvillongások.
Siddharth Anand filmje valóban megtörtént eseményeken alapul, csak éppen kissé túlzottan ki van színezve és elcsépelt közhelyekkel van teletűzdelve, ezek miatt (egy idő után) kevéssé élvezhető. Az első 1 óra fantasztikus, lenyűgöző képekkel mutatják be a pilóták (földöntúli szuper)képességeit, na meg a csapattá válás dolgait a sok-sok hülyéskedéssel. Aztán ahogy haladunk előre, úgy jönnek elő a "ne már" pillanatok az önfejű sztárpilóta múltjával, a hihetetlen egybeesésekkel, meg a pakikat is abuzáló ördögi, dehumanizált főgonosszal. A nagy fináléra megfelelően készítik fel a nézőt (az IL-76-os pilótája burleszkbe illően hülye), mert olyan hihetetlen akciókat látunk, amiket csak indiai akciófilmekben szokás. Realizmus nulla, de rendkívül szórakoztató, ahogy a Szu-30-asok és az F-16-osok kergetik egymást, a légiharc lezárása pedig olyan szinten röhejes, hogy ezt csak egy indiai akciófilmtől fogadja el az ember. A többi a jó kis bollywoodi (hindi?) propagandával imádnivaló, lengenek az indiai zászlók a félistenek kezében, hosszasan értetik meg a főgonosszal a Jai hind jelentését és még némi "nők elfogadása" jellege is van néhány jelenetnek. Szóval tetszett, de sajnos nem olyan komoly film, mint mondjuk az IB71, vagy a Mission Majnu volt, a sok túlhúzott hülyeséget még Deepika Padukone se ellensúlyozza, Hrithik Roshan meg így 50 felé elkezdett Michael Schumacheresedni.
Utolsó kommentek