Az elkényeztetett tokiói úrilány az összes szóba jöhető lovagot unja és kikosarazza, valaki olyat keresne, akiből sugárzik a kaland- és tettvágy. Ilyen ember azonban nincs, így az úrilány úgy dönt, apácának áll. Vagy mégsem?
Mishima Yukio regénye 1951-ben jelent meg és jó egy évvel később már küzdött a stáb a filmes adaptáció forgatásával. Szó szerint, elvégre a korabeli technikával a sok-sok hokkaidói jelenet, főleg a medvések, nem voltak egyszerűen megoldhatóak. Ráadásul ez volt a Carmen Comes Home után a második, háború utáni színes film, amelynek látványvilágát állítólag narancssárga és kék szűrőkkel fokozták, hogy még jobban eltérjenek a bel- és kültéri jelenetek. A sok korabeli sztárt felvonultató film pedig megérte a sok belefektetett munkát, 1953 negyedik legtöbb bevételt hozó alkotása lett. Apró gond, hogy a kópiák megsérültek és/vagy elvesztek, így néhány jelenet átmegy hangjátékba, illetve a film végén a kép megvan, de a hang nem, úgyhogy ott némafilmként funkcionál. De a háborúban elveszett kincsekkel ellentétben legalább ma is látható! A humorát nagyon szerettem, a jópár másik korabeli filmben is látható civakodó néniék zseniálisak benne, a nagyvárosi lány vidéki kalandjai tipikusak, de jópofák, a medvevadászat pedig kifejezetten látványos. Szóval mai szemmel is simán érthető, hogy miért rajongtak ezért a filmért 70 évvel ezelőtt!
Utolsó kommentek