Férfi és nő véletlenül találkozik a festői tengerparti kisvárosban hét évvel azután, hogy még a színjátszókörben szakítottak. Hamarosan kiderül, hogy a vonzalom még mindig megvan, de mit lehet ezzel kezdeni a megváltozott élethelyzetekben?
Ez egy korai Nikkatsu roman porn és ennek megfelelően ez még sokkal inkább film, mintsem roman porn, elvégre egy nagyon is valós élethelyzetet mutat be, persze a műfajnak megfelelő explicit módon. Ráadásul nemcsak a felmelegített töltött káposzta eset van bemutatva, hanem annak kapcsán pár egyéb élethelyzet is, vagyis kábé bárki tud valamelyik szereplő révén azonosulni a történettel. Vagyis, ez egy teljesen korrekt dráma, tele inkább csak sugallt, mintsem szájbarágott mondanivalóval, hús-vér karakterekkel, életszagú történettel. A többi már csak ráadás, elvégre a fantasztikus 70-es évek hangulat minden pillanatában jelen van a ruháktól és a frizuráktól kezdve a gyönyörű autókon keresztül az állandó bagófüstig és a háttérzenékig. Kato Akira rendező mellett pedig az operatőr is kitett magáért, mert időnként egészen zseniálisan allegorikus képek tarkítják a filmet (lásd például a felborult körömlakkot). Nagyon tetszett!
Utolsó kommentek