A híres rendezőnő fia igyekszik folytatni a hagyományokat és filmesnek tanul, ám nem nagyon halad a szakdolgozattal. Aztán egy nap betéved egy nagyon lepukkadt internet kávézóba, majd hirtelen 1995-ben találja magát.
Egyetlen dolog miatt voltam kíváncsi erre a filmre, ez pedig az, hogy hogyan valósították meg 1995-öt. Ahogy az sejthető volt, túl sok mindennel nem foglalkoztak, mert az első pár percben letudják a szokásosat, azaz néhány korabeli autót az úton, egy gyereket, aki valami tamagochi szerűséggel kínlódik, meg az elmaradhatatlan újságot és slussz. Na jó, még idevehetjük a múltban videotékaként funkcionáló internet kávézót is. A többi semmi olyat nem ad, amit nem láthattunk volna már korábban, csak kap egy új ízt azzal, hogy ezúttal a Fülöp-szigetek előadásában láthatjuk mindezt. Van benne egy kevés időparadoxon, megemlékezés a régi nagy filippinó filmekről és sztárokról (sajnos egyikükről se hallottam még soha), meg egy nagy rakat romantika, hogy a két főszereplő rajongói örüljenek. Vicces, ahogy az iMDB-n kőkeményen lehúzzák a kritikák a filmet, de szerintem annyira nem rossz, mint amennyire haragszanak rá. Éppen csak olyan semmilyen sem, nem ettől fog elkezdeni valaki érdeklődni a Fülöp-szigetek filmes kultúrája iránt.
Utolsó kommentek