Ning Cai Chen, a festészettel is foglalkozó "scholar" ingyenes szállást keres és úgy hallotta, hogy a városon túl, a hegyen levő templomban meg lehet szállni. A hely azonban nem véletlenül ingyenes, elvégre a közelben démonok randalíroznak.
Hát persze, hogy ez egy Chinese Ghost Story remake, ki tudja már, hogy hányadik, de még a The Enchanting Phantom előtt készült. Hogy miért lett a kísértetből rókadémon, azt fedje jótékony homály, sok értelme nincs, hozzáadott értéke nincs, talán a copyright miatt módosíthattak rajta, fene tudja. A sztori nincs jól elmesélve, nyoma sincs annak keserédes, elragadó hangulatnak, amelyet a hongkongi eredeti kisujjból hozott, ez helyett inkább csak a szokásos parasztvakító CG hülyeségekre koncentrált a stáb, amelyek némelyike egész vállalható, némelyike pedig kifejezetten gyatra (főleg azok, amelyekben a démonok mozognak). Az erotikus szálat se nagyon sikerült megvalósítani, talán a legelső jelenet kivételével, ahogy a démonok belső balhéi sincsenek teljesen elmagyarázva, a korábbi változatok ismeretének hiányában valószínűleg full érthetetlen és értelmetlen az egész. Szóval ez is csak egy tipikus, olcsó, gyengécske, streamingre forgatott kínai csoda, amely azért a hasonló filmeknél szebben van fényképezve, jobb csajok vannak benne, de ezek sem mentik meg a teljes középszertől.
Utolsó kommentek