Egy lepukkadt, amatőr gengszter trió a hozzájuk csapódott bolonddal együtt le akar számolni a nagymenő gengszterrel. Azonban semmi és senki sem az, mint aminek látszik.
A film legelején már a logo nagyon ígéretes, ez ugyanis egy kínai mozifilm, nem pedig a megszokott ezresével gyártott streaming csodák egyike. Szintén nagyon ígéretes, hogy a főszerepben a hongkongi veterán, Francis Ng látható, ahogy az operatőri munka játszik a fantasztikus nagytotálokkal a fantasztikus Észak-nyugat(?) Kínáról. Feltételezésem szerint a tó maga a Qinghai-tó lehet. A többi viszont finoman fogalmazva is csalódás. A sztori annyira abszurd, hogy komolyan vehetetlen, a humor annyira kínai, hogy élvezhetetlen, a fordulatok pedig teljesen légbőlkapott módon, bármiféle magyarázat nélkül történnek. Szerencsére a végére megjelennek a kínai kommandósok, legalább ez a szál hozza a helyi filmektől várható szálat, a lezárás viszont teljesen értelmezhetetlen, mert drámának nem üt igazán semekkorát sem, mondanivalónak meg kicsit kevés, mert értem én, hogy a vadludak így, meg úgy, de hát mégiscsak valami nagyobb revelációra számítana a néző. Vagyis, nem ettől válik majd senki se a kínai film rajongójává, ahogy azt sem fogja érteni senki sem e film alapján, hogy Francis Ng mitől legenda.
Utolsó kommentek