A nagy Kanto-földrengés után járunk 1925-ben, amikor a frissen alakult Tsukiji halpiacot akarja monopolizálni egy yakuza csoport, hogy felverje az árakat. Persze vannak, akiknek ez nem tetszik, de ők egyre inkább kiszorulnak, azonban senki nem számol egy lökött tengerésszel, meg a frissen szabadult yakuzával.
A sorozat harmadik darabja is hozza a szokásosat, azaz a sztori semmi extra, de a korszak és a hangulat mégis magával ragadja a nézőt. Ahogy megszokhattuk, nagyjából ugyanazokkal a színészekkel egy teljesen más történetet kapunk, ezúttal Tokióban és ezúttal épp Tanba Tetsuro a főgonosz. Takakura Ken zseniális a habókos tengerész szerepében, Tsuruta Koji rutinból lehozza a figuráját (tökugyanezt adta elő az előző részben is), Fuji Junko pedig elképesztően szép volt fiatalon (nem csak itt, a Shingo's Final Duelben is gyönyörű). Mindezektől függetlenül érezni a filmen, meg ezen az egész 60-as évek stíluson, hogy tucattermékek, nem igazán kiemelkedőek semmilyen téren sem.
Utolsó kommentek