Egy vidéki középiskola mindennapjai hirtelen véres fordulatot vesznek, amikor egy furcsa vihar után régmúlt idők harcosai támadják meg a diákokat. Hamarosan kiderül, hogy néhány száz évet visszakerültek az időben, de vajon a modern diákok felvehetik-e a versenyt a régi idők harcosaival?
Kasahara Masaki mangája semmi egyebet nem tett, mint új köntösbe csomagolta a Toho 1979-es Sengoku Jieitai című klasszikusát, katonák helyett diákokat téve a főszerepbe, ezzel pedig nagyjából el is mondtam minden különbséget. A film eleje nagyon hangulatos, nagyjából odáig, hogy kiderül, mi is történik a sulival, utána viszont átvált tipikus "mangás" tinédzserfilmbe, ahol a főszereplő kínjain van a hangsúly (szájbarágósan előadott mondanivalóval), illetve kicsit túl nagy teret hagynak az egyes mellékszereplők szintén "mangás" bemutatásának, lelassítva a filmet. A főbb fordulatok előre kiszámíthatóak, egyetlen érdekes momentumot leszámítva (egy halálesetről van szó), a lezárás is a Toho klasszikust idézi, bár cuki tinédzserfilmesre van véve. Szóval egynek jó, tetszett a különféle sportok előnyeinek bemutatása, de összességében kissé csalódás volt.
Utolsó kommentek