Hét diáklány nyári vakációra utazik el az egyikük nagynénjéhez valahova az isten háta mögé vidékre egy hatalmas házba. Az efféle utazások pedig sose szoktak egyszerűen végződni.
Sok szempontból érdekes 2020-ban megnézni ezt a filmet úgy, hogy a néző már ismeri a rendező, a fantasztikus Obayashi Nobuhiko későbbi munkásságát. Ez volt ugyanis a debütáló filmje, ami előtt csak hobbi szinten készített rövidfilmeket, illetőleg reklámfilmesként dolgozott. Ez pedig több későbbi filmes kezdeti szárnypróbálgatásainak ismeretében tipikus eredményt hozott, hiszen a film sokkal inkább néz ki egy videoklipnek, mintsem valódi filmnek. Trükkök, túljátszott színek, a néző képébe tolt festett hátterek mindenhol, furcsa, leginkább afféle LSD tripre emlékeztető történetvezetés, amit csak fokoz a szinte folyamatosan, vég nélkül szóló zenék tömkelege. Ennek megfelelően az egész egyfajta gyerekmesébe oltott rémtörténet, ami nem is véletlen, hiszen a különféle triviák szerint a rendező 10 éves kislányának félelmei ihlették a látottakat. Vagyis, a sztori és a látottak önmagukban nem annyira izgalmasak, úgy már sokkal inkább, ha a hátteret is ismeri hozzájuk az ember, ráadásul a későbbi horrorfilmek tipikus kliséi kvázi először jelentek meg ekkor a vásznon. Ettől függetlenül kicsit nehéz volt végigülni, pont a mindent átható eltúlzott design és a széteső sztori miatt. Érdekességnek és kordokumentumnak viszont tökéletes!
Utolsó kommentek