Egy szénbányász üzemben emberi maradványokat találnak. A nyomozók nyomozni kezdenek, ám történik ez-az és a nyomozás vezetője csak évekkel később kerül újra kapcsolatba az üggyel. Az üggyel, ami a film noir-ok ősi szabályai szerint semmi jót nem jelent, hiszen egy titokzatos, vonzó nőhöz vezetnek a szálak.
Diao Yinan filmjének legerősebb eleme, a film noir-októl már megszokott módon, a hangulata. Lenyűgöző, fagyos, de mégis színes atmoszférát tudott teremteni azzal, hogy a történik gyakorlatilag végig a pekingi télben játszódik, a szürkének látszó hátteret pedig a zseniális operatőri munka, illetőleg a jó érzékű helyszínválasztás teszi elképesztően színessé. A sztori kicsit zavaros, de pont ettől életszerű, a néző a szereplőkkel együtt próbálja végig kibogozni a szálakat, amik egyáltalán nincsenek szájbarágósan előadva. Szintén lenyűgözően életszerűek a fordulatok és a szinte a semmiből előtörő csetepaték, amikben szerencsére(?) nyoma sincs a hongkongi kungfu koreográfiáknak, mellbevágóan életszerű minden. Tulajdonképpen az utóbbi évek legjobb kínai mozija lehetne, ha nem lenne ennyire lassú, időnként elveszett a stáb a részletekben, a stílust a sztori elé helyezve. Így sem rossz, de sajnos időnként leül, így itt-ott ásítozva gyönyörködik a néző az amúgy fantasztikus képi világban, az pedig már csak hab a tortán, hogy egy film, amiben Gwei Lun Mei a női főszereplő, rossz nem lehet.
Utolsó kommentek