Egy bányában a Fülöp-szigeteken 1999-ben furcsa dolgok történnek, amiket hiába próbál megfejteni az egyre jobban bekattanó amerikai tudós. 15 évvel később pedig elszabadul a pokol, de szerencsére jön Godzilla.

Vannak dolgok, amiket nagyon jól tudnak az amerikai filmesek és van néhány, amit nagyon nem. Ezen néhány dolog egyike, hogy megragadják egy Godzilla film lényegét. Éreztetik ugyan egy kicsit, főleg az elején, de szerintem nem jön át egyértelműen az eredeti film üzenete, hogy az emberiség ne játsszon a tűzzel. Ennek hiányában pedig nem ér az egész semmit, hiába kapjuk meg kőkeményen közben mindazt, amiben az amerikai filmesek nagyon jók. Hiába a néző lenyűgözésére törekvés, azaz a látvány végletekig fokozása, ha az egész sztori súlytalan. Ráadásul a látvány is felemás, az egzotikus helyszíneken látható feszesre vágott katonai manőverek felettébb látványosak, a számítógépes grafika viszont ugyanolyan steril, élettelen és zavaró, mint a többi hollywoodi csodában (csak a kék sugár megvalósítása volt igazán látványos). Szerencsére a katasztrófafilmekre jellemző tipikus klisék is megvannak (fejetlenség a hídon, utolsó pillanatos megmenekülések, ima a repülőn, mindent túlélő főhős, stb.), így nem azzal voltam elfoglalva, hogy valami újat, hozzáadott értéket keressek a sztoriban, hanem ezeken röhögtem. Godzilla hangja nagyon vérszegény, biztos berekedt, az meg talán már szóra se érdemes, hogy a '98-as amerikai feldolgozáshoz hasonlóan itt is szaporodni akart valamelyik szörny. A nyomokban Radon-ra emlékeztető röpködő izé ellenére sem volt egy nagy durranás, tulajdonképpen pont azt hozta, amit vártam tőle. Meg kellene hagyni Godzillát Japánnak...