A hét éves kislányt magára hagyja a mama a viharban és ha mindez nem lenne elég, szegényke a villámlásban még meg is vakul. Jótét lelkek magukhoz veszik és kiképzik a kardforgatás művészetére. Ebből pedig magától értetődően következik a bosszú és a kaszabolás.
A Daiei nagyszerű Zatoichi szériájának sikerét megirigyelte a Shochiku és 1969-ben ők is útjára indították saját vak hősüket, aki Ichi helyett egyszerűen csak Oichi lett, nyilván, hogy remekül meg lehessen különböztetni őket. A sztori sajnos nyomába se ér a Zatoichi epizódok kalandjainak, tipikus, egyszerű bosszúfilm jellege van, teletűzdelve a már ismert klisékkel (pl. hősnőnk hallás alapján kiszűri a csalást a kaszinóban). De hiába gyenge a forgatókönyv, bőségesen ellensúlyozza a hamisítatlan 60-as évekbeli hangulat, a remek zenei aláfestés, a látványos csetepaték, a már nyomokban fellelhető erotika és a leginkább egy porcelánbabára emlékeztetően kisminkelt főhősnő szépsége. Nagyjából annyira hiteles, mint maga a történet, de pont ez adja minden báját.