Egy fiatal srác a zeneiskolát otthagyva egy kétes hírű bárban kezd el zenélni, hogy tovább csiszolja a szaxofon tudását. Aztán ahogy az lenni szokott, belebonyolódik a kétes hírű alakok világába, miután segít egy, a bárba sokszor ellátogató yakuzának.
Jó kis Kadokawa-mozi a stúdió aranykorából, természetesen egy Kadokawa-regény adaptációja (Kurimoto Kaoru a szerző) és mi sem jelzi jobban, hogy akkoriban nagyon komolyan gondolták, hogy a stúdió feje, Kadokawa Haruki rendezte. Abban az időben egész nagyot is ütött, a legnézettebb japán filmek egyike volt, még ha mai szemmel nézve ez egy kicsit talán érthetetlen. A stílus, hogy a 80-as évek keretei között idézzék meg az 50-es évek hangulatát, teljesen jó, igazából az autókat és talán a telefonokat leszámítva simán játszódhatna az egész 30-40 évvel korábban, a kutya nem venné észre. A yakuzásdi a szokásos, viszont ez nem egy akciófilm, így a történet vezetése inkább a japán drámák lassú, méltóságteljes csordogálását követi. A zenei rész érdekes, főleg abból az aspektusból, ahogy a főszereplő nyomozza, hogy mi hiányzik a játékából, aztán persze amikor mindez kiderül, az már kissé (nagyon) klisésnek hat. Ettől függetlenül jó volt, tetszett a hangulata és a stílusa, de yakuzafilmként már akkoriban sem számított kimagaslónak. Ellenben lehet benne "keresd a sztárt" játékot játszani, irdatlan mennyiségű korabeli híresség tűnik fel benne, sokan csak néhány másodpercre.
Utolsó kommentek