Az igen zavaros történetben a raboskodó Majomkirály meghallgat egy mesét egy hallgatag harcosról, aki felejteni akar, de találkozik egy lökött lánnyal. A raboskodó Majomkirálynak ugyanaz a véleménye a meséről, mint a nézőnek.
Ez a film egy átverés, ami egyértelműen arra épít, hogy a Majomkirállyal bármit el lehet adni, még akkor is, ha egyébként a Majomkirály nincs benne a sztoriban. Na jó, benne van, a legelején, meg a legvégén nagyon béna digitális változatban látszik úgy 1 percet összesen. A sztori pedig, amit végig kell hallgatnia, kínzóbb, mint a láncok, amikkel meg van kötözve, ugyanis olyan, mintha egy borzasztó japán shoujo mangát ültettek volna át wuxia köntösbe á la Fall in Love with my Badboy. A csillogóan színes kínai wuxia háttér megvan, a nagy harcosok vetélkedése megvan, a szerelmi bénázás szintén megvan, tehát akár még jó is lehetne, de nagyon-nagyon nem az. A főszereplő lány jellegzetesen kínai módon irritálóan, idegesítően aranyos (nem lehet rá haragudni, de menekülne tőle az ember), a zseniális harcos pedig olyan arc mimikával bír, hogy mellette Jay Chou fenomenálisnak tűnik. Mindez még nem is lenne akkora gond, ha a csaták jók lennének, de nagyon-nagyon nem azok. Nincs folyamatos harc, a koreográfia szóról nem is hallottak a készítők, van helyette ez a csodálatos belassítós effekt, meg a kamera forgatása, amibe az is belefér, hogy sokszor fejjel lefelé látjuk a szereplőket, bár azt, hogy mit csinálnak, azt nem nagyon látjuk. Szóval nem lettem sem a rendező (Liu Hongzhi), sem a főszereplők (a lánynak legalább a neve jópofa, He Haha, a fickó a menő(?) Bernard Sen Jun néven nyomul) rajongója, ahogy ez a film sem győzött meg a modern kínai wuxia létjogosultságáról.
Utolsó kommentek