A hongkongi beépített zsaru a szervkereskedők utáni nyomozás közben egy thai börtönbe kerül, ami finoman fogalmazva sem egy életbiztosítás, főleg úgy, hogy börtönben nem csak a rabok őrzésével foglalkoznak. Az egyik börtönőr közben a leukémiás lányát szeretné megmenteni.
No Donnie Yen, No Party, avagy a meglehetősen régen forgatott első részhez képest jókora hátránnyal indul a "folytatás", ami leginkább csak a címében az, mert egy teljesen más sztorit igyekszik elmesélni. Cheang Pou-soi mindent beleadott, hogy némi mélyebb tartalmat is beleerőltessen a szűk két órába, a próbálkozás azonban nem feltétlenül volt sikeres, mert egyrészt úgyse érdekel senkit se, hogy miért folynak a bunyók, másrészt a bő lére engedett drámai szál jócskán lelassítja a tempót, harmadrészt pedig olyan röhejes fordulatokkal operál, hogy az még egy bollywoodi produkciónak is becsületére válna. Bizonyos értelemben ez adja egyébként az egyik báját is az egésznek, bár úgyis mindenki Tony Jaa hongkongi debütálása miatt (a hipszter kevesek pedig Wu Jing miatt) fogja megnézni. Az akciókoreográfiák látványosak, hozzák az újabbkeletű hongkongi akcióktól megszokott wire-fu-t némi (nagyon béna) CG támogatással, illetőleg nagy pluszpontként Tony Jaa muay thai dolgaival. Nagyon jó kis mozi lenne ez, ha csak a bunyókra fókuszáltak volna, azonban annyira el lettek túlozva egyes elemek benne (főleg a szúrófegyverek hatásai a főhősökre nézve), hogy sajnos nem igazán lehet komolyan venni a végeredményt. Ettől függetlenül élmény a Tony Jaa-Wu Jing párost akció közben látni (a már több harcművészeti filmben is parádézó Zhang Jin méltó ellenfelük), a koreográfiák követik a klasszikus kungfu mozik jól bevált receptjét, de mégis, valami azért hiányzik belőle, hogy igazán emlékezetes legyen.
Utolsó kommentek