Fiatal pár mond pár gyönyörű mondatot az örök együttlétről, majd hirtelen vágással egy évet ugrunk az időben és már csak az egyikük van jelen, a másikuk meg kómában. Egy fura orvosi berendezéssel viszont tudnak egymással kommunikálni, viszont egyre nehezebb eldönteni, mi a valóság és mi csak a képzelet szüleménye.
A meglehetősen fura, de egyéni filmjeiről elhíresült Kurosawa Kiyoshi legfrissebb munkája is méltó a rendező korábbi produkcióihoz, bár azoknál némileg kommerszebb, könnyebben emészthető. Pont ez miatt eléggé lesújtó kritikákat kapott, véleményem szerint nem feltétlenül jogosan. A kiindulópont és a kezdő fél óra elképesztően ütős, szinte egy pillanat alatt eltelik, a nézőt annyira lekötik a látottak (amik egy kicsit egyébként a tajvani One Day-re emlékeztetnek). Aztán, mint oly sok hasonló mozi esetében is, a második órára már nem teljesen sikerül fenntartani ezt a lenyűgöző hangulatot, ráadásul az egyik fő fordulat felettébb ismerős egy korábbi japán filmből... A lezárás pedig már-már parodisztikus, a megjelenő nagy izé ugyan tökéletesen érthető az előzményekből (bár a közvetlen előzmény meg tipikus hollywoodi klisé), de mégis, valahogy nem illik bele a korábbi véresen komoly, már-már horrorisztikus hangulatba. Szóval ez egy jó film a hibái ellenére is, de a kritikák annyiban talán jogosak, hogy Kurosawa Kiyoshi-hoz mérten kicsit talán kevés lett kihozva belőle, bár lehet, ez ügyben inkább a forrásul szolgáló regényt jegyző Inui Rokurónál lehetne reklamálni.
Utolsó kommentek