Elsősök érkeznek a plüssállat klubba és hamar kiderül, hogy a már ott levő tagok nem igazán abban jeleskednek, hogy plüssállatokat készítenek, hanem elsősorban beszélgetnek velük.
Oomae Ao 2020-as regényét a fiatal rendezőnő, Kaneko Yurina álmodta mozivászonra és ha úgy nézzük, méltó a japán drámák legszebb hagyományaihoz, legalábbis a tempó és a csendes, lassú történetmesélés terén biztosan. A sztori maga már nem biztos, hogy megüti a színvonalat, illetve egész pontosan csak akkor fog igazán hatni a nézőre, ha azonosulni tud legalább részben a szereplőkkel. Ez pedig nehéz, mert nagyon átjönnek a kulturális különbségek, valahogy az élet nehézségeit teljesen másképp látják Japánban, mint mondjuk idehaza. A szereplők kínjait érteni véltem, de annyira defektes mindegyik figura, hogy nem tudtak igazán lekötni és azzal sem igazán lehetett azonosulni, hogy mennyire sötéten látják a világot. Mélyen depresszív történet ez tehát, amelynek sajnos csak mellékszereplői a plüssfigurák, a főszereplő pedig már az első 2 percben annyira irritálóan béna és tehetetlen, hogy nem lehet vele igazán szimpatizálni. Vagyis, ennek a filmnek nyilvánvalóan nem én voltam a célközönsége, az egyetlen emlékezetes momentuma az, ahogy a plüssállatok nézőpontjából mutat be ezt-azt.
Utolsó kommentek