Egy család hétköznapjai a szokásos családi problémákkal telnek egész addig, amíg a családfőnél egy orvosi vizsgálat kimutatja, hogy emberünk rákos és már nincs sok ideje hátra. Emberünk pedig őrlődni kezd, hogy mit és hogyan osszon meg ebből a családjával.
A cím természetesen az eredetileg 1972-ben kiadott balladát takarja, amit az egyik szereplő el is játszik gitáron és tökéletesen kifejezi azt az állapotot és élethelyzetet, amelybe főszereplőnk belekerül. A szituáció ugyan drámai, a film azonban mégis alapvetően egy sajátos vígjáték, nem a harsány röhögtetésre összpontosít, hanem (mondjuk úgy, hogy) az élet szeretetére. Elgondolkodtatja a nézőt egy olyan témáról, amelyről a hétköznapok során valóban nem szokott senki beszélni. A fordulatai és a kisarkított helyzetei azért nyilvánvalóvá teszik, hogy Hongkongban készült (az elején az angol nyelv kifigurázása főleg), de főleg a közepe táján eléggé leül és kicsit talán el is kalandozik róla az ember figyelme. A végjáték pedig már abszolút átmegy megható drámába. Szóval szerettem, jó volt, elgondolkodtató volt, de nem érződik olyan nagy klasszikusnak, mint oly sok kortársa.
Utolsó kommentek