Az aswangnak nevezett brutális, eredetileg földönkívüli alakváltók ellen válogatott harcosok állnak össze, hogy eltegyék láb alól a két leginkább rettegett példányt.
A fülöp-szigeteki Vincent Soberano már 2016-ban egy rövidfilm erejéig létrehozta a Blood Hunters világát, ami leginkább úgy néz ki, mint mondjuk a Tomb Raider, meg az Ong Bak összekeverve egy 1993-as The Prodigy videoklippel. A 2019-es változat már megüti a mozifilm kategóriát a 71 perces hosszával, szándékoltan és erőltetetten képregényes hatású, sok-sok felesleges háttérszállal van lelassítva (kit érdekel a főszereplők múltja?), alapfokú angol nyelvvizsgát tett dialógusszerző írta hozzá a szöveget, ráadásul nagyon béna a zenei aláfestése is. Mégsem lehet rá igazán haragudni, pont amiatt, mert látszik rajta, hogy olyan félig amatőr az egész. A főszerepben a kaszkadőrből és akciókoreográfusból színésznővé avanzsált Sara Chang (erre a szerepre tökéletes), mellette jó néhány helyi rosszarcú hős, szóval minden adott a filmben ahhoz, hogy a jó 10 évvel ezelőtti nullköltségvetésű, de brutális thai akciófilmek színvonalát hozza. Ez majdnem sikerül is neki, azonban a már 10 éve is vér(!)gagyinak számító CG "vér" használata kiábrándító, nem is értem mögötte a koncepciót. Az aswangok inkább röhejesek, mintsem félelmetesek (az egyik folyamatosan vicsorítva magyaráz borzalmas angol kiejtéssel), a sztori nagyon béna (a főbb fordulatokat előre tudja az ember), de legalább a bunyók némelyike szépen pörög. Hátha majd a beígért folytatás jobb lesz, ennél nem lesz nehéz!
Utolsó kommentek