Furcsa (bal)esetek történnek Hongkongban, a rendőrségnek pedig szemet szúr, hogy ezekről mindig értesítette őket egy fiatal nő. El is kapják, a dolog pedig elkezd bonyolódni és egy nemzetközi terrorista szervezet áll a háttérben, de a rendőrökről sem lehet tudni, hogy ki melyik oldalon áll.
Akárcsak az első részben, itt is alapvetően a nagyszerű színészek jelentik a vonzerőt, Louis Koo, Francis Ng és Nick Cheung triója remekel, legalábbis addig, amíg a sztorit is viszonylag komolyan lehet venni. Sajnos a rendező/forgatókönyvíró páros túl nagyot akart dobni és egyértelműen az ezredforduló idején uralkodó stílust próbálta majmolni, kevés sikerrel. Megvannak az egzotikus helyszínek (Myanmar, Pamplona), a látványos lövöldözős és autós üldözéses jelenetek, megvan az agyzsibbasztóan bombasztikus sztori is (hát persze, hogy valami ultragagyi nemzetközi terrorszervezet mesterkedik a háttérben), de a fináléra már egyrészt annyira túl van húzva az egész, hogy az ember már csak röhög rajta néhány "ne már" kifejezés elhintése mellett, másrészt az ezredfordulós filmekkel ellentétben tönkreteszi a látványt a béna CG, amire valamiért nagyon támaszkodtak. Bőven elég lett volna Pamplonában valami jó kis leszámolósdi, de a rendező valami meghökkentőt, valami lenyűgözőt akart összerakni, de nem igazán sikerült... Megpróbálták megidézni a hongkongi mozi aranykorának heroic bloodshed-jeit, de röhejes lett az egész, legalább annyira, mint az antitalentum Zhang Yichi huhogása főgonoszként. Az sem segített az élvezhetőségen, hogy valamiért sötétre, szenvedősre, könnyesre, komolyra hangolták, pedig ha már ekkora baromság, akkor legalább legyen menő, könnyed, humoros és laza. Szóval nagy kár érte, bőven elég az első 40 perc, vagy 1 óra belőle, addig lehet élvezni a három zseni játékát benne.
Utolsó kommentek