Végignézhetjük a Csomolungma első, 1960-as kínai csúcstámadását, ami felemás eredménnyel zárult, valamint a csorbát kiköszörülni avatott 1975-öst, sőt, némi extraként még a 2019-esből is megmutatnak pár percet.
Már sok-sok kínai szuperprodukció esetében leírhattuk, hogy "China needs heroes!" és bizony nincs ez másként ezúttal sem. Wu Jing egy nem akármilyen akrobatikus képességekkel megáldott hegymászót alakít, akinek többször is megadatik, hogy felmásszon a világ tetejére, pedig időnként még a politikai helyzet is ellene játszik. Ez talán a legérdekesebb része az egésznek, mert a lebilincselőnek szánt fordulatok, katasztrófák, nehézségek már mind-mind ismerősek lehetnek máshonnan, aki látott már valaha hegymászós filmet, az semmi újat nem fog kapni (és ha mást nem is, de az Everest-et úgyis látta mindenki), ráadásul még egy, az idő előrehaladtával egyre kínosabban klisés és erőltetett szerelmi szál is "színesíti" a látottakat. A látottakat, amikben néha tényleg van néhány lélegzetelállító képsor a Csomolungmáról és környékéről, a nehézségeket szemléltető jelenetekről viszont ordít, hogy stúdióban vették fel őket, a CG pedig kifejezetten látványosan gyenge. Szóval hiába a hatalmas sztárparádé a szereplők között, hiába ült a hongkongi Daniel Lee a rendezői székben, hiába van a producerek között Tsui Hark, a színvonalra már az is rányomja a bélyegét, hogy az ő neve például el van írva a stáblistán. Kár a borzasztóan sablonos és idegesítően közhelyes sztoriért, meg a sokszor bántóan pátoszos zenéért, a sok szenvedés, önfeláldozás és a határtalan akarat átjött volna ezek nélkül is. Megvannak a film erényei, itt-ott még a humora is működik, de a második felére ellaposodik és egyre több idegesítő momentuma lesz. Szóval Kína megkapta újra a hőseit, de most sem egy jó filmmel...
Utolsó kommentek